Makita » Rólunk » Superbrands 6x

Makita a Facebook-on
Superbrands 6x

Superbrands
Program 2013


Több mint másfél évtizeddel ezelőtt marketinggel és kommunikációval foglalkozó neves szakemberek indították útjára a Superbrands programot Nagy-Britanniában.

A céljuk kettős volt: egyrészt
a kiemelkedő erejű márkák reflektorfénybe állítása, másrészt pedig követendő példák fel- és bemutatása a fejlődni, növekedni kívánó piaci szereplők számára.

A program azóta a világ minden részén ismertté vált, ma már 5 földrész
87 országában jelent különleges minősítést.
 






Immár hatodik alkalommal a legjobb cégek sorában!

Tisztelt Partnereink!

Büszkék vagyunk. Az ugyanis, hogy cégünk egymás után immár hatodik alkalommal nyeri el a Superbrands és a Superbrands Business megtisztelő címet, egy olyan üzenet számunkra, hogy jó irányban halad a Makita márka.

A Superbrands címmel díjazottak olyan márkák, amelyek a fogyasztók körében vívtak ki elismerést, míg a Superbrands Business nyertesei a vállalkozásokkal és szervezetekkel működtek együtt kiemelkedően.

Ez egy teljesen egyedülálló teljesítmény, amit egyetlen más hasonló cég vagy márka nem mondhat el magáról Magyarországon!

Hogy ezt hogyan érhettük el? Nincs bevált recept, de a munkához való áldozatos és alázatos hozzáállás, a fogyasztói igények folyamatos szem előtt tartása és a válogatott kereskedői hálózat mind-mind szerves részei a sikernek.