Makita » Támogatások » Devecseri támogatás

Makita a Facebook-on
Devecseri támogatás

Mivel több megkeresést kapunk, amiben valamilyen támogatást vagy segítséget kérnek tőlünk mint amit teljesíteni tudunk, igyekszünk azokat segíteni amelyek mögött az önzetlenség a támogatni akarás lapul.




Turi Attila építész megkeresése ilyen volt. Azzal kereste fel a cégünket, hogy egyetemi tanárként ő két hét építőtábort szervez a tanítványainak, ahol a leendő építészmérnökök egy kicsit megismerkednek a kivitelezés sajátosságaival, azzal hogy nem elég megtervezni egy épületet az bizony meg is kell építeni.

Teszik ezt idén Kolontáron és Devecserben, ahol a tavalyi iszapkatasztrófa olyan pusztítást végzett, hogy azt híradások is nehezen tudták visszaadni.

A 30 fős csapatával Tanár úr és csapata egy 150m2-es pergolát tervezett és épített meg a rendelkezésre álló két hét alatt. Ami sok koránkeléssel, napon-porban-szélben -melegben töltött órával és rengeteg fáradtsággal járt.

A munka végeztének közeledtével a fáradtság jelei ugyan már mutatkoztak, de a lelkesedés még mindig akkora volt, mint két héttel előtte.


          
 
 
             
              Ezúton is gratulálunk a kitartásotokhoz és ha valaki a devecseri új lakópark parkjában
                   tiszteletét teszi, 
akkor jusson eszébe, hogy azt Maktia gépekkel építették…